PrintFrendly

2015. augusztus 19., szerda

Sajtos rántott karfiol

Mostanában elég sok húst fogyasztottunk, ezért úgy döntöttem, hogy ma húsmentes nap következik és a hűtőben várakozó karfiolt kirántom. Igen ám, de amikor benyúltam érte, hogy előkészítsem, megláttam egy kis darabka sajtot. Akkor villant be, hogy miért ne próbálhatnám ki sajtosan. Kicsit tartottam a sütéstől, hogy nehogy a forró olajban kikandikáljon a sajt, de egyáltalán nem történt ilyen. Ízre teljesen olyan, mint a hagyományos változat. Ami nagy boldogság számomra, hogy mindkét gyerek csak úgy tömte befelé és még egy kevés rizs köretet is kanalaztak hozzá. Pedig egy kezemen meg tudom számolni, hogy a Nagyobbikom hány zöldséget hajlandó megenni. Így a sajtvég is eltűnt a hűtőből és a család minden tagja is elégedett volt az ebéddel :-)



Hozzávalók 4 főre:
*1 közepes fej karfiol
*4-5 dkg trappista sajt
*1 csésze liszt (2,5 dl)
*3 kisebb tojás
*1 csésze zsemlemorzsa (2,5 dl)
*7 dl olaj a sütéshez

A megtisztított karfiolt rózsáira szedjük és sós, ételízesítős, bő vízben éppen puhára főzzük. (Érdemes villával ellenőrizni egy nagyobb karfiol tönk részénél, hogy belemegy-e a villa vagy sem.)
Leszűrjük és félretesszük.
Három tálat készítünk.
Az elsőbe szórjuk a lisztet.
A másodikba ütjük a tojásokat, egy villával kissé felverjük.
A sajtot belereszeljük. Ezt érdemes úgy végezni, hogy a sajt szálak rövidek legyenek, tehát kisebb darabokra vágott sajtot belereszelni, mert így könnyebben tapad majd a karfiolra.
A harmadik tálba mérjük a zsemlemorzsát.
Egy magasabb falú edényben olajat forrósítunk.
A karfiol rózsákat először a lisztben forgatjuk meg, majd a sajtos tojásban. Kicsit lecsepegtetjük, majd a morzsában is meghempergetjük.
Ha már jó forró az olaj, akkor közepestől egy kicsit kisebb lángon világosra sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni és azonnal megszórjuk egy kevés sóval.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése