PrintFrendly

2015. augusztus 18., kedd

Bolognais csirkeszelet

Van úgy, hogy elszámítjuk magunkat a konyhában és marad egy kevés étel, ami már nem elegendő a következő étkezésre az egész család számára. Pont egy ilyen eset alkalmával ötlöttem ki ezt a duplán húsos fogást. Párom nagy bolognai rajongó, ezért gyakran kerül asztalra. Most, hogy ezt megkóstolta, azt mondta, hogy a jövőben csak így készítsem ezt a finomságot :-)
Ezzel a módszerrel a sajt nem olvadt meg a tetején, de aki mégis inkább úgy szeretné fogyasztani, az sütőpapíros tepsibe téve, 180 fokra előmelegített sütőbe tolva, pár perc alatt elérheti azt az eredményt.


Hozzávalók 4 főre:
*4 csirkemell filé szelet
*4 púpos ek maradék bolognai ragu
*5 dkg reszelt sajt
*1 csapott kk csirke fűszersó
*2-3 ek olaj a sütéshez
*25 dkg spagetti tészta

A megtisztított hús szeleteket meghintjük a fűszerkeverékkel és egy kicsit beledörzsöljük. (Ha van időnk és lehetőségünk, még jobb, ha pár órát hagyjuk a fűszerben állni.)
A tésztát bő, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsepegni.
Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk.
A húsok mindkét oldalát pár perc alatt közepes lángon megsütjük.
Majd mindegyik tetejére halmozunk 1-1 evőkanál bolognai ragut, amit a kanál domború oldalával egy kicsit elsimítunk.
Meghintjük reszelt sajttal.
2-3 percig még együtt sütjük.
Melegen, a kifőtt tésztával kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése