Printfriendly

2017. október 16., hétfő

Cukkinis sajtropogós



Szerencsére idén is csodás cukkini termésünk volt a kertben. Sokszor igencsak fejtörést okozott, hogy a hagyományos és megszokott fogásokon túl milyen formában kerüljön az asztalra. Most egy olyan érdekességet készítettem, amihez csupán két hozzávaló szükséges, mégpedig a sajt és a cukkini. Ez egy tojásmentes, gluténmentes, húsmentes fogás, amit az ember lánya vagy fia szívesen rágcsál egy jó kis film közben ;-)
A recept megjelent a Kifőztük magazin októberi számában is.
Hozzávalók 2 személyre:
*10 dkg finomra reszelt cukkini
*1 nagy csipet só
*12 dkg trappista sajt

A sajtreszelőn lereszelt cukkinit megszórjuk sóval és 10 percet hagyjuk állni. Egy konyharuhába téve kicsavarjuk a levét. Összekeverjük a finomra reszelt sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat rakunk és előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 10 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2017. október 10., kedd

Egyszerű szedres szelet



Végtelenül egyszerű kevert süti. Nem nagy adag, csak épp a családnak elegendő egy tartalmas ebéd után. A kertben sok szép szeder termett idén, abból került bele pár nagy marékkal. Természetesen mirelit gyümölccsel is készíthető. Szeletelni csak hidegen érdemes.
A recept megjelent a Kifőztük magazin szeptemberi számában is.
Hozzávalók 4 főre:
*13 dkg liszt
*1 púpos kk sütőpor
*5 dkg vaj
*6 dkg cukor
*1 púpos ek házi vaníliás cukor
*2 kisebb tojás
*1 doboz görög joghurt (1,25 dl)
*15 dkg fekete szeder 

A vajat habosra kavarjuk a cukrokkal, majd egyesével a tojásokkal, majd a joghurttal. Végül csomómentesre keverjük a sütőporos liszttel. Óvatosan beleforgatjuk a megmosott, lecsepegtetett szedret. Sütőpapírral bélelt kalácsformába (25*11 cm) simítjuk.
180 fokon alul-felülsütéssel 35 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
Hagyjuk kihűlni, és porcukorral megszórjuk, szeleteljük.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2017. október 5., csütörtök

Fügés camembertes csirkemell



Amint már tegnap említettem, az ajándékba kapott füge egy részéből egy húsos fogás készült. Nagyon egyszerű, könnyű étel. Arra érdemes vigyázni, hogy a csirkét ne süssük túl, mert akkor könnyen kiszáradhat.
Hozzávalók 2 főre:
*2 kisebb csirkemell filé
*1 kk sült csirke fűszersó
*2-3 ek olaj
*4 nagyobb füge
*1 kis doboz camembert sajt

A melleket vékony szeletekre vágjuk, és meghintjük a fűszersóval. Egy felforrósított serpenyőben kevés olajon mindkét oldalukat megsütjük.
Olajjal kikent jénai tálba, vagy tepsibe fektetjük. Vékonyra szeletelt fügét sorakoztatunk rá, majd felszeletelt camembert sajtot.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol addig sütjük, míg a sajt megolvad rajta. Ez nekem kb. 10 perc volt.
Melegen, azonnal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2017. október 4., szerda

Egyszerű fügés pite



Van két füge bokrunk, de még mindkettő olyan fiatal, hogy eddig nem volt egyiken sem termés. Most kaptunk egy kedves hölgytől egy nagydoboz friss fügét és törtem a fejemet, hogy mi készüljön belőle. Az első fogás egy egyszerű édesség, egy kis joghurtos pite lett. A második egy húsos étel, de arról majd később mesélek. Könnyű kevert tészta az alap, ami klassz párost alkot a lédús fügével.
Hozzávalók egy 26 cm-es pitéhez:
*15 dkg liszt
*1 csapott tk sütőpor
*1 nagy csipet só
*8 dkg porcukor
*10 dkg margarin
*2 közepes tojás
*1,25 dl joghurt
*8 db füge

A sütőt előmelegítjük, a piteformát vékonyan kikenjük margarinnal és megszórjuk liszttel.
A lisztet elkeverjük a sóval, sütőporral. A puha margarint kikeverjük a porcukorral, majd a tojásokkal, joghurttal. Beleforgatjuk a sütőporos lisztet.
Az előkészített formába simítjuk. A félbevágott füge szemekkel kirakjuk, egy kicsit bele is nyomkodjuk.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol alul-felülsütéssel tűpróbáig sütjük, ami nekem 35 perc volt, de ez persze sütőnként eltérhet.
Hagyjuk kihűlni és egy éles késsel szeleteljük.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.



2017. október 2., hétfő

Palacsintabundás ananászkarikák



Amikor pár almát bujtattam bundába, eldöntöttem, hogy biztosan kipróbálom majd más gyümölccsel is. Nos, az ananász jó választásnak bizonyult. Végtelenül egyszerű, de mégis picit különlegesebb desszert. Remek kis édesség egy tartalmas ebéd lezárásaként. A recept megjelent a Kifőztük magazin szeptemberi számában is.
Hozzávalók 4 személyre:
*16 vékony szelet ananász
*1 nagyobb tojás
*1 csipet só
*1 púpozott evőkanál cukor
*1 evőkanál vaníliás cukor
*10 dkg liszt
*1 dl tej
Sütéshez:
*olaj
Tálaláshoz:
*porcukor

Az ananászt alaposan lecsepegtetjük. A tojást simára keverjük a sóval, cukrokkal. Hozzáadjuk a lisztet, majd a tejet fokozatosan adagolva sűrű, csomómentes tésztává keverjük. 
A karikákat megmártjuk benne, a felesleget lecsepegtetjük, majd serpenyőben, ujjnyi magas, felforrósított olajban sütjük, konyhai papírtörlőre szedjük. 
Porcukorral meghintve kínáljuk. 


A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.